Szolgáltatásaink > Élőerős szolgáltatások > Kereskedelmi vagyonvédelem

Kereskedelmi vagyonvédelem


removie.gifA kereskedelmi vagyonvédelem talán az egyik legkomplexebb területe a vagyonvédelemnek.
Munkatársaink kiváló szakmai, és munkakörüknek megfelelő jogi, valamint kommunikációs ismeretekkel rendelkeznek. Fontos, a vásárlói, dolgozói és beszállítói visszaélések elleni határozott és eredményes fellépés. Azonban elengedhetetlen a szakmai hozzáértésen felül a kultúrált megjelenés, az udvarias magatartás, az emberi hang. Cégünk kiemelkedő figyelmet fordít vagyonőrei modorára és megjelenésére.
Nagy hangsúlyt helyezünk a dolgozóink kiválasztására, felkészítésére, képzésére, és ruházatára egyaránt. Munkatársaink számos üzletben, logisztikai bázison, és szinte valamennyi meghatározó kereskedelmi üzletlánc egységeiben látnak el vagyonvédelmi tevékenységet. Szakértőink a magyar piacon egyedülálló kereskedelmi vagyonvédelmi technológiával rendelkeznek, melyet folyamatosan fejlesztünk. Ahhoz, hogy még hatékonyabbak legyünk, kialakítottunk egy „kereskedelmi vagyonvédelmi" csapatot.
Cégünk folyamatosan méri és Partnereink felé havi Szakmai Jelentésben dokumentálja a működési eredményeket, így Megbízóink folyamatosan egyértelmű képet kapnak teljesítményünkről.

« Vissza

Távfelügyelet

Elérhetőségünk

ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyrt.
1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9.

Telefon: 06 1 368 2002
Fax: 06 1 436 9589
E-mail:

Szolgáltatás ajánló


Feliratkozás hírlevélre

Iratkozzon fel hírlevelünkre, melynek segítségével folyamatosan tájékozódhat a legfontosabb hírekről, eseményekről, akciókról. Adatait bizalmasan kezeljük!

Feliratkozás
Leiratkozás
 Rendben! 
 
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Bezár