A vészhelyzetben is szolgáltatunk

Tájékoztatjuk minden kedves Partnerünket, hogy cégünk a kialakult pandémiás vészhelyzet ellenére változatlanul működik, és minden szolgáltatásunk és kapcsolattartási formánk fennakadás nélkül funkcionál.
Kollégáink biztonsága érdekében megtettük a szükséges lépéseket. Menedzsereink többsége számára kialakítottuk az otthonról dolgozás lehetőségét, őket továbbra is elérik a megszokott módon.
Vagyonőreink, munkájuk jellegéből adódóan nem dolgozhatnak otthonról, ezért őket a kockázatosnak ítélt legtöbb helyen védőfelszereléssel láttuk el. Sok telephelyen most még az átlagosnál is nagyobb szükség van munkájukra, hiszen ők ellenőrzik a belépő dolgozók testhőmérsékletét, általános állapotát, illetve némelyik objektumban gondoskodnak az ügyféltérbe belépők létszámának korlátozásáról is.
Kitartást és jó egészséget kívánunk Önöknek és jelezzék, ha bármiben segíteni tudunk! Továbbra is számíthatnak ránk!

Őrmester Nyrt. Vezetőség