Igazgatóság elnöke
Adatvédelmi tisztviselő
1988. december 21-én született, – és az édesapja által alapított cég fejlődését már kisgyerek kora óta érdeklődve figyelemmel követte. 2011-ben a budapesti Szent László Gimnáziumban érettségizett. Már több éve csatlakozott társaságunkhoz, ahol végigjárta a ranglétrát.
A beilleszkedési folyamat részeként, őrszolgálati tevékenységet is végzett, de több nagyszabású rendezvény biztosítási munkáiban is közreműködött. Személyvédelmi projektek szervezésében és végrehajtásában is hasznos tapasztalatokat szerzett.
Vagyonvédelmi és vezetői ismereteit is folyamatosan fejleszti, mégpedig a legmagasabb szinten, az élet- és mindennapi gyakorlat iskoláján. Küzdősportok területén is folyamatosan képezi magát, – többek között Izraelben is részt vett egy magas szintű bodyguard képzésen.
Társalgási szinten beszél angolul, és időnként szakmai írásokat is publikál. Jelenleg az igazgatóság elnökeként tevékenykedik egy innovatív, motivált csapat kialakításán.
“Azon dolgozom, hogy folyamatosan fejlődjünk, és elnyerjük méltó helyünket a hazai vagyonvédelmi piacon. Célom, hogy megrendelőink számára magas szintű szolgáltatást, szívvel – lélekkel dolgozó kollégáink számára, nyugodt megélhetést biztosítsunk!”